#Gyurcsány Ferenc


Hiller megőrizte
 

Hiller megőrizte "emberi viszonyát" Gyurcsány Ferenccel

Az MSZP-t feszíti az a lehetőség, hogy a jelenlegi kormánykoalíció támogatói 1,3 millióval kevesebben vannak, és akik „elhagyták” a Fideszt, még nem álltak senki oldalára. Célunk az, hogy minél többen válasszák azt az utat, ami kivezeti az országot a kormány mélyre vivő gazdaságpolitikájából – jelentette ki Hiller István, az MSZP frakcióvezető-helyettese az m1 Ma reggel című műsorában.

hirado.hu hirado.hu

Miben mesterkedik Gyurcsány és követői?
 

Miben mesterkedik Gyurcsány és követői?

Gyurcsány Ferenc és követői önállóan, egy új pártot létrehozva, de az MSZP-vel szorosan együttműködve, pártszövetségi rendszerben folytathatnák a politizálást – a Magyar Nemzet szerint erről kezdődtek tárgyalások a szocialisták között.

hvg.hu hvg.hu



Gyurcsány: Orbánnak mennie kell
 

Gyurcsány: Orbánnak mennie kell

Másfél év kormányzás után ki kell adni a jelszót: Orbánnak mennie kell - jelentette ki Gyurcsány Ferenc vasárnap délután egy győri MSZP-rendezvényen mondott beszédében.

MTI MTI






IKSZ: Gyurcsány a hazudozó politikusok nemzetközi mintaképe
 

IKSZ: Gyurcsány a hazudozó politikusok nemzetközi mintaképe

A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezete szerint Gyurcsány Ferencnek notórius hazudozóként végre önfegyelmet kellene gyakorolnia; az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének ötödik évfordulóján arra szólította fel a korábbi kormányfőt, hogy hagyja abba a közhangulat mérgezését, "maradjon csendben, és ne szóljon bele a közéletbe!"

MTI MTI

Ők szivárogtathatták ki az őszödi beszédet: nevek, verziók
 

Ők szivárogtathatták ki az őszödi beszédet: nevek, verziók

Az őszödi beszéd lehetséges kiszivárogtatójaként éppúgy szóba kerültek a Gyurcsány Ferenc bukására játszó szocialista politikusok, mint maga az akkori kormányfő is. Azt se tudni azonban, hogy a kiszivárogtatótól közvetlenül jutottak-e el a felvételek a sajtóhoz vagy pedig a Fideszen keresztül. Sorra vesszük, ki és miért lehet gyanús az ügyben.

hvg.hu hvg.hu


Gyurcsány, az életvitelszerű gyanúsított
 

Gyurcsány, az életvitelszerű gyanúsított

Az őszödi kiszivárogtatás és fővárosunk azt követő Bejrúttá válásának ötödik évfordulóján érdemes emlékeztetni arra, hogy Sukoró-ügyben a vádlott a Magyar Köztársaság miniszterelnöke volt, éppúgy, mint – képletes – vádlója, nem érdektelen tehát megnézni, melyikük tartotta magát nagyjából miniszterelnöki esküjéhez (vö. „hivatali visszaélés”), és melyikük hazudtolja meg azt naponta.

Seres László Seres László


Gyurcsány nagyot kaszálhat Orbán ötletével
 

Gyurcsány nagyot kaszálhat Orbán ötletével

A képviselők harmada érintett lehet a 180 forintos végtörlesztésben. Közülük az egyik nagy nyertes Gyurcsány Ferenc lehet, de sokat kaszálhat még Tóth József, Kósa Lajos és Rogán Antal is – írja a Napi Gazdaság.

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsány sem őrizetbe, sem előzetesbe nem kerül?
 

Gyurcsány sem őrizetbe, sem előzetesbe nem kerül?

Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát hétfő este függesztette fel az Országgyűlés. A döntés szerdán délután jelent meg a Magyar Közlönyben. Az ELTE tanszékvezetője szerint vele szemben az ügyészség feltehetően nem kezdeményez kényszerintézkedést.

hvg.hu hvg.hu